Mindenszentek és Halottak napja – amikor a csend beszél helyettünk
Minden évben eljön ez a két nap, amikor a világ lelassul. Amikor gyertyák milliói pislákolnak temetőkben, ablakokban, és amikor az ember szívében valami különös, mély béke telepszik meg. Mindenszentek és Halottak napja nem csupán az emlékezés, hanem a szeretet csendes ünnepe is – a láthatatlan köteléké, ami élőket és elhunytakat összeköt.
A gyertyaláng üzenete – nem csak a múlté
November elsején és másodikán valahogy más a levegő. A városok zajában is ott lüktet egyfajta csend. A temetők megtelnek virággal, mécsesek fényével, és azzal a kimondhatatlan érzéssel, amit csak az tud, aki már gyújtott gyertyát valakiért, aki nagyon hiányzik.
Sokan visznek krizantémot, mások koszorút. De valójában mind ugyanazt visszük: az emlékezést.
Egy élet illatát, egy mosolyt, egy szófoszlányt, ami valaha fontos volt. Mert ilyenkor nemcsak azokra gondolunk, akik már nincsenek velünk, hanem arra is, hogy ők mennyire formálták azt, akik ma vagyunk.
Ahogy Juhász Gyula írta:
„Mert meghalnak, kik éltek itt a földön,
De élnek, kiket szívünk visszavár,
És élnek ők a szív mélyén örökkön,
S ha ők nem élnek – él a napsugár.”
A gyertyaláng nem csak fény. Szimbólum. Az élő szereteté. A csendes köszönet. Az apró bizonyíték, hogy az emlékek nem múlnak el, csak átalakulnak.
Mindenszentek – az egyetemes tisztelet napja
Sokan összekeverik Mindenszenteket és Halottak napját, pedig jelentésük finoman különbözik.
November 1-jén, Mindenszentek napján, az egyház minden szentjére emlékezik – nemcsak azokra, akiket név szerint ismerünk, hanem azokra is, akik csendben, névtelenül éltek tisztán, emberségben, szeretetben.
Ez a nap nem a gyászé, hanem a tiszteleté. Annak felismerése, hogy a jóság, a hit, a segítő kéz, a tiszta szív maga is szentség – még ha nem is kerül be egy naptárba, sem egy templom falára.
Egy apró faluban vagy egy nagyvárosi templomban ugyanolyan ereje van a csendes imának, amikor valaki lehajtja a fejét, és hálát ad mindazokért, akik jót tettek vele.
Mert a szentek nem mindig glóriával járnak. Néha kötényben, néha munkásruhában, néha csak egy mosolyban.
Halottak napja – az emlékezés méltósága
Másnap, november 2-án, elérkezik Halottak napja – a gyász, az emlékezés, a befelé fordulás ideje.
Sok család ekkor látogat el a sírokhoz, rendbe teszik a hantokat, letörlik a márványról az őszi leveleket, és meghallgatják a csendet.
De az igazi emlékezés nem a temetőben kezdődik. Hanem a szívben.
A gyertyát lehet gyújtani az ablakban is, otthon, magányban, akár egy régi fotó előtt. A lényeg nem a hely, hanem az érzés. Az a néma, mégis kimondott „hiányzol”.
A magyar hagyományban a Halottak napja a családi összetartozás ünnepe is.
Régen a falvakban ilyenkor nem szólt zene, nem tartottak lakodalmat, a házakban este mécsest gyújtottak az elhunytak lelki üdvéért. Az emberek úgy hitték, ezen az éjszakán a halottak lelkei hazalátogatnak – ezért hagytak kint számukra ételt, vizet, és egy égő gyertyát, hogy odataláljanak.
A hagyomány él, csak formát váltott
Ma már a világ gyorsabb, zajosabb, kevesebb idő jut a csendes emlékezésre.
De mégis, valahol minden emberben ott él ez a nap különös szentsége.
A gyerekek talán nem tudják pontosan, miért megyünk ki a temetőbe, de látják, hogy anya gyertyát gyújt, apa elcsendesedik, és ez valamit tanít nekik a szeretetről.
A halálról beszélni nem könnyű. De nem is kell.
Elég egy apró szokás, amit továbbadunk.
Egy történet a nagypapáról, egy sütemény, amit a nagymama receptje alapján sütünk.
Így élnek tovább azok, akiket elveszítettünk – bennünk, általunk, a mindennapok mozdulataiban.
„Ne félj az emlékezéstől” – a szív ünnepe
Van, aki fél elmenni a temetőbe, mert túl fájdalmas.
Pedig az emlékezés nem a fájdalomról szól, hanem a hála szelíd formájáról.
Arról, hogy megköszönjük: ők voltak.
És hogy az életünk részévé váltak – örökre.
Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy ily korán meghaltál… Apám!
Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam…
Elgondolom, hogy milyen kár…
Hogy nem vagy velem… Apám!
Ha az élet zajgó tengerén –
Irányitó, erős kéz kellene…
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár…
Hogy árván hagytál – Apám! (Radnóti Miklós)
Ezek a napok nem a könnyekről kell szóljanak, hanem arról a melegségről, amit az emlékek adnak. Arról, hogy ha leülünk, és lehunyjuk a szemünket, valahol érezzük őket.
Talán a szélben, ami megborzolja a gyertyát. Talán a csendben, ami válaszként visszhangzik.
Zárszó – a szeretet marad
Mindenszentek és Halottak napja nem a végről szól, hanem a folytatásról.
Mert minden szeretet, amit adtunk vagy kaptunk, túléli az időt.
És ha figyelünk, meghalljuk őket a szélben, látjuk őket a gyertya fényében, érezzük őket, mikor a szívünk egy pillanatra megnyugszik.
„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lezárva, amit földi volt itt,
Egy éltető eszmévé finomul.”
(Arany János)
Magyar News Online– Reiter Judit

Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
Érdekesnek találtad? Oszd meg!






