az árletörés következő lépése a biztosítások
Az élelmiszerek árcsökkentése, a bankszektorban és a telekommunikációs szektorban a díjemelések megállítása után most a biztosítókon van a sor – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.
Az első három hónapban az látszik, hogy a szolgáltatói infláció megragadt 10 százalékon – mondta a miniszter hozzátéve: „a biztosítói szektor igencsak ludas ebben, a biztosítások ára 16,5 százalékkal emelkedett”.
„A biztosítások, mint a lakásbiztosítás, a gépjárműbiztosítás vagy az életbiztosítás, nagyon megdrágult. Számunkra az az elfogadható, ha a díjak ebben az évben nem emelkednek, az inflációs díjemeléstől eltekintenek a biztosítók, ahol már végrehajtották, ott visszacsinálják. Miközben, még egyszer a lakás-, a gépjárműbiztosítás összege emelkedik természetesen a infláció mellett. Tehát a biztosítás az nem sérül, nincs alulbiztosítás”
– fogalmazott a miniszter.
Mint mondta „ezen a héten tárgyalunk, jövő héten tárgyalunk, két hét múlva hétfőn fogunk újra találkozni. Ha ezt meglépik a biztosítók, akkor ez rendben van, önkéntes vállalásként el fogjuk tudni fogadni. Ha nem lépik meg, akkor be fogunk avatkozni szabályozó eszközökkel” – figyelmeztetett a miniszter.
Forrás: MTI/ MNO
Magyar News Online: A valóság, első kézből
A Magyar News Online a hiteles tájékoztatás és a független újságírás elkötelezett hírportálja. Nap mint nap azon dolgozunk, hogy olvasóink valós, torzítatlan híreket kapjanak az ország és a világ eseményeiről. Ahhoz, hogy ez így is maradjon szükségünk van az Ön TÁMOGATÁSÁRA is, amit ITTtehet meg.
Célunk, hogy mentesek maradjunk a propagandától, és a tiszta tényeket, valamint objektív elemzéseket helyezzük előtérbe. Olvasóink elsőként értesülhetnek politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális hírekről – mindezt megbízható, alapos források alapján.
A bejegyzés forrása: magyarnews.online
Érdekesnek találtad? Oszd meg!